Image default

Itt a lista – ők kaptak Kossuth-díjat 2024-ben

A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés. Az Országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. Eredetileg a Minisztertanács adományozta, 1990 óta a köztársasági elnök, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díj mindkét fokozatát, a Kossuth-díjat és a Kossuth-nagydíjat is, rendszerint március 15-én adják át.

Az első díjakat 1948. március 14-én adták át az ország legkiválóbb embereinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. Az első időszakban a díj mellé 20 ezer forint és babérkoszorú járt.

Egyéni díjjal 1992-ben 750 ezer, 1994-ben 1,1 millió, 1996-ban 1,6 millió, 1997-ben 1,8 millió, 1998-ban 2,28 millió, 2012-ben 12,9 millió forintot fizettek ki, 2013-tól a mindenkori átlagkereset hatszorosa.

1991-től a kitüntetettek a pénzjutalom, az oklevél és a jelvény mellett egy emlékszobrot is kapnak. Az aranyozott, bronzból készült Kossuth Lajost formázó kis szobrocska 89 mm magas, talapzata egy ezüstözött, rézből készült henger (255 mm magas, 40 mm átmérőjű), amelyben az oklevél tárolható.

A legfiatalabb díjazott, a 16 éves Horváth Jánosné Bátai Ilona építőipari munkás (1950),

de alig 22 évesen díjazták 1953-ban Kováts Nóra balettművészt, és Kocsis Zoltán zongoraművészt is, aki 1978-ban, alig 26 évesen érdemelte ki a díjat.

2024-ben ők kapták a Kossuth-díjat

BRETZ GÁBOR Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese a nemzetközi operaéletben is nagyra értékelt és koncerténekesként is kiemelkedően sikeres énekművészete, könnyed karakterformálásai és stílusgazdag előadásmódja, a magyar klasszikus zeneművészet jó hírét erősítő és nemes hagyományait folytató előadó-művészete elismeréseként;

CAKÓ FERENC grafikusművész, animációsfilm-rendező, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a magyar kultúrát páratlan homokanimációs-filmjeivel és egyedülálló színházi élményt nyújtó előadásaival gazdagító művészete elismeréseként;

LESLIE MANDOKI zenész, zenei producer, a Mandoki Soulmates és a Red Rock Stúdiók alapítója, tulajdonos vezetője a rock, pop, jazz és fúziós jazz műfajában egyaránt professzionális és évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő előadásai elismeréseként;

SALAMIN FERENC Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a hagyomány továbbélését szolgáló organikus-regionális építészet remekeit kiérlelő tervezőmunkája elismeréseként;

SZŐCS MIKLÓS TUI Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja az autonóm szobrászat, az alkalmazott játéktárgykészítés és a bútorművészet határterületein mozgó, a legnemesebb fafajták rendhagyó megmunkálásával létrehozott, mély spiritualitást tükröző alkotásai elismeréseként;

TAKÁCS-NAGY GÁBOR Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester, érdemes művész a magyar klasszikus zenét több évtizedes inspiratív előadó- és kamaraművészi tevékenysége mellett elsőrangú karmesteri munkájával is gazdagító művészete elismeréseként;

TOLCSVAY LÁSZLÓ Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a Tolcsvay Trio társalapítója a hatvanas évek beatgenerációjának kimagasló egyéniségeként, a Tolcsvay Trio és a Fonográf együttesek tagjaként, illetve a Magyar Mise, a Mária evangéliuma és a Nemzeti dal zeneszerzőjeként a magyar zenekultúrát egyedülállóan formáló és gazdagító előadóművészi munkája elismeréseként;

TRILL ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész drámai és komikus karaktereket egyaránt példaadó hitelességgel megjelenítő szerepformálásai, kiemelkedően sikeres darabokban nyújtott felejthetetlen alakításai és értékes filmszínészi tevékenysége elismeréseként;

VASHEGYI GYÖRGY Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, volt elnöke nemzetközileg is jelentős karmesteri tevékenysége, különösen a régizene műfajának hazai tolmácsolásában egyedülálló művészi munkája, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító vezetőjeként végzett értékteremtő tevékenysége, valamint a művészeti közéletben végzett meghatározó munkája elismeréseként;

VISKY ANDRÁS József Attila-díjas író, dramaturg értékes dramaturgi tevékenysége és írásművészete, különösen a diktatúra megaláztatásai közepette hitben megélt szeretet erejét, a megingathatatlan emberi tartás és a magyar identitás megőrzését például állító remekműve, a Kitelepítés című regénye elismeréseként;

ZS. VINCZE ZSUZSANNA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész a magyar néptáncművészet autentikus színpadi megfogalmazása és formanyelvének megőrzése iránt elhivatott, több évtizedes koreográfusi és jelmeztervezői munkája elismeréseként.

Megosztott Kossuth-díjat kapott:

HEIGL LÁSZLÓ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,

HEINCZINGER MIKLÓS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,

PUSZTAI GÁBOR Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,

TÓBISZ TINELLI TAMÁS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,

TÖRÖK MÁTÉ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja
a magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Nyilas Misi Pakkokat gyűjt a Református Szeretetszolgálat

nyugdijaspeti

Van remény! Több mint hétezer fiatal vett részt a 72 óra kompromisszum nélkül nevű önkéntes akcióban

nyugdijaspeti

1779 (!) éves Gondosóra legidősebb felhasználója, most őt mentette meg az ingyenes szolgáltatás

nyugdijaspeti