Image default

Januárban egy kis nyugdíjemelés, februárban pedig jön a 13 havi

Varga Mihály pénzügyminiszter rendkívűl szokatlan módon a Facebookon egy kommentben írta meg, hogy januártól a kormány emeli a nyugdíjakat. Azt is hozzátette, hogy februárban pedig jön a 13. havi ellátás.

“Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6%-kal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok.”

– írta Varga Mihály a saját Facebook-oldalán, ahol egy hozzászólásban közölte az idősek világnapjához kapcsolva az emelés mértékét.

„Az infláció miatt a kormány idén januárban 15%-kal emelte nyugdíjakat, novemberben pedig újabb 3,5 százalékpontos kiegészítő emelést hajt végre. A decemberi nyugdíj összegének emelésével együtt – átlagosan 84 916 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok. A mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a kiegészítő nyugdíjemelés közel 190 milliárd forintot jelent” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Hosszú Katinka a szülés után már otthon is van, ezt posztolták

nyugdijaspeti

Kiderült, miért vettek mintát a Széchényi család egyik tagjának csontjából

nyugdijaseszti

Csúnyán visszaéltek Karikó Katalin nevével – kétes gyógyszereket reklámoznak

nyugdijaspeti