Image default

Szombaton este Mága Zoltán újévi koncertje a Duna Tv-ben

Műsorváltozás miatt február 3-án, szombaton este látható a Dunán Mága Zoltán hegedűművész idei újévi koncertjének mindkét része.

A több mint kétórás showműsort a Papp László Budapest Sportarénában rögzítették telt ház előtt, kiváló előadóművészek közreműködésével. Ezt az MTVA Sajtó és Marketing Irodája közölte az MTI-vel pénteken.

Mint írják, az újév első napján, 2024. január 1-jén ismét nagyszabású koncerttel nyitotta az évet Mága Zoltán Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas hegedűművész. Az eseményt immár hagyományosan műsorra tűzi a közmédia.

A produkció a nemzet színészei, nemzetközi hírű művészek és a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alkotói, a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok ir részt vettek.

A produkció továbba egy többszáz fős felnőtt- és gyermekkórus, valamint tánckar közreműködésével valósult meg.

Az újévi gálakoncertet a béke és az összefogás jegyében immáron tizenhatodik alkalommal láthatta a közönség. A világ magyarságának egységeként kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és felvidéki gyerekek a gálakoncert művészeivel egy közös produkcióban álltak ki Európa és a világ békéjéért.

A koncert szombaton két egymást követő részben, 21 óra 15 perckor és 22 óra 25 perckor látható a Dunán.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Így változik Budapesten az ügyeleti rendszer – a legfontosabb tudnivalók egy helyen

nyugdijaspeti

103 éves Keleti Ágnes, minden idők legidősebb olimpiai bajnoka

nyugdijaspeti

Megszűnik a Volánbusz, nosztalgiázzunk régi fotókkal

nyugdijaspeti