Image default

A nyugdíjba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést

A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést – közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden.

A minisztérium a közleményében azt írta: a belügyminiszter álláspontja szerint méltatlan helyzetbe kerültek azok a pedagógusok, akik 2023. szeptember 15. és 2023. december 31. között nyugdíjba vonulásuk okán megkezdték felmentési idejük letöltését, így jogviszonyuk nem alakult át. Ezért az új jogviszony szerinti új illetmények megállapítása rájuk nem vonatkozott, ezen a jogcímen fizetésemelésben nem részesülhettek.

A miniszter döntése alapján a munkáltatóknak január elsejétől egyoldalú kötelezettségvállalással biztosítaniuk kell a pedagógus I., a pedagógus II. vagy a mesterpedagógus fokozatban az adott sáv alsó értékének megfelelő összegű,

de legalább 10 százalék mértékű fizetésemelést az érintett 389 pedagógusnak.

Tudatták azt is, hogy az érintetteket a tankerületek tájékoztatták a miniszter döntéséről.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Ebben az országban 1800 milliárddal emelik a nyugdíjak alapját, de mégis kevés nekik

nyugdijaspeti

Nincs véletlenül egy fotód Budapest ostromáról?

nyugdijaspeti

A halfeti fekete rózsa legenda vagy valóság?

nyugdijaspeti