A módszer lényege, hogy a párezer forintos úgynevezett állapotfelmérés után súlyos betegséggel ijesztik meg az időseket, hogy aztán egy többszázezer forintos közérzetjavító termék megvásárlására beszéljék rá őket – írja az Átlátszó.hu cikkét szemlézve...
bűncselekmény
A hálapénz visszaszorítására indított kampányt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). A kisfilmek huszonegy hazai televíziós csatornán és a közösségi médiában is megjelennek. Ezt a szervezet képviselői jelentették be pénteken. A...
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a hatfős, egymással rokonságban álló bűnöző bandával szemben, akik közel 120 millió forintot csaltak ki négy nyugdíjastól Budapesten. A BRFK tájékoztatása szerint szerint a 28 éves...