Image default

Tizennegyedszer lép fel az Arénában Koncz Zsuzsa

Koncz Zsuzsa a magyar popzene állócsillaga, 2024. április 13-án tizennegyedszer lép a Papp László Budapest Sportaréna színpadára. A koncert címe „Jelbeszéd 2.0”.

Ennek egyik apropója, hogy ötven éve, 1973-ban jelent meg az ötödik Koncz-nagylemez, a Jelbeszéd – melynek kivételes dalai, de „hányatott sorsa” (kevéssel megjelenése után betiltották) is kiemelt helyet biztosít az egyébként is igen sikeres életmű albumai között. Az 50. jubileumra a közelmúltban megjelent felújított kiadás, bónusz dalokkal kiegészítve látott újra napvilágot.

A másik apropó tehát, hogy a bónusz dalok között ott van a koncert címét is adó, új Bródy János szerzemény, a Jelbeszéd 2.0, mely szándéka szerint az egykori, legendás albumot, tehát múltunkat, köti össze jelenünkkel.

A koncert programját, mint mindig, most is kettős szempont jellemzi majd. Megszólalnak a közelmúlt nagy sikerű albumai, a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai és olyan Koncz-klasszikusok, mint a Valahol egy lány, a Kárpáthyék lánya vagy az Ég és föld között. Lesznek versek, és természetesen hallhatunk dalokat az eredeti Jelbeszéd albumról is.

A Jelbeszéd LP-ből az 1973 novemberi megjelenést követően már több tízezer példány elkelt. Ekkor a terjesztését társadalomkritikus szövegei miatt felfüggesztették, és csak tíz év múlva jelenhetett meg újra.

2024. április 13. (szombat), 20.00 – Papp László Budapest Sportaréna

Jegyek az alábbi linken érhetőek el.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Végre egy jó hír: Újabb 5%-os nyugdíjemelés jöhet soron kívül nyáron

nyugdijaspeti

Brigitte Bardot elszánt állatvédőként emelte fel a hangját a magyar állatokért is

nyugdijaspeti

Van remény! Több mint hétezer fiatal vett részt a 72 óra kompromisszum nélkül nevű önkéntes akcióban

nyugdijaspeti