Image default

Több órás kutatás után, késő este találták meg az idősek otthonából eltévedt asszony

Sohasem adhatjuk fel – kezdi beszámolóját a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség a közösségi médiában. Mint felidézik, az egyik katymári szociális intézményéből értesítették tegnap délután a rendőrséget, mert egyik lakójuk eltűnt.

Az idős asszony lenge öltözetben indult el, térben és időben nem tudott tájékozódni. A bajai és bácsbokodi kollégáik és szolgálati kutyájuk, a katymári polgárőrök és egy mobil hőkamerás autó azonnal az asszony keresésébe kezdett.

Több órás kutatást követően, este kilenc óra előtt a bácsbokodi rendőrök szolgálati kutyájukkal egy fasorban, 80 cm-es aljnövényzetben összekuporodva találták meg az asszonyt. Az eltűnés helyétől körülbelül 5 kilométerre bukkantak rá. Ekkor már a tartós mínusz fokoktól remegett, nem tudott kommunikálni, térben és időben nem tájékozódott. Emellet láthatóan ki is volt merülve.

A rendőrök azonnal betakargatták és beültették autójukba az asszonyt, akit hazaszállítottak. Menet közben a szociális intézményhez hívták a mentőszolgálat munkatársait, akiknek átadták az asszonyt.

Az, hogy egy idős asszony, miként tudott eltűnni egy idősek otthonából, nem derült ki…

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Hétvégére elő kell venni a nagykabátot – az időjárásban nem lesz köszönet, hózápor is jöhet

nyugdijaspeti

Elment Benedek Miklós

nyugdijaspeti

Húsvéti sonka körkép – válaszd a hazait

nyugdijaspeti