Az Oktogontól a Blaháig vagy éppen a Szabadság térig. Ezt csak azért jegyezzük meg, hogy érzékeltessük azt a távot, amit Mónus József egy amerikai világversenyen lőtt. A magyar világrekorder egészen pontosan 1007 méterre és 41 cm-re lőtt el nyilát.
Mónus József folyamatosan dönti meg a saját rekordjait, a verseny előtt egészen 918 méterig jutott – írta meg a 24.hu. Nevadában 915-tel kezdett, majd néhány sikertelen próbálkozás után teljesítette a 930, majd a csúcsot jelentő 963,38 métert. A hajdúnánási íjász akkor azt ígérte, Utahban az 1000 métert is megcélozza, és ez így is lett, sőt 1007,41 métert lőtt, ami természetesen ismét új világrekord kézi íjjal.
Ez a távolság, csak, hogy könnyebb legyen érzékelni, akkora távolság, mint az Oktogontól a Blaha Lujza tér.
Az Erzsébet hídtól a Lánchíd csak 989 méter, tehát azon is túlment a lövés.

Mónus József hálás, hogy magyarnak született
„Hagyományaink őrzése mindannyiunknak kötelessége… Ezt lehet a szívünkben hordozva, vagy akár egy kilőtt nyílvesszővel is. Nagyon szépen köszönöm, hogy magyarnak születtem! Annak a nemzetnek unokájaként, akinek zászlajáért harcoltak egykor a Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak, és vezetésükkel a neves és névtelen hőseink!” – írta a Facebookon a világrekorder Mónus József.
Budapesten 2010 márciusában rendeztek Nyílegyenes Távlövő Bajnokságot, amelyen Mónus József megdöntötte az akkor 784 éve felállított rekordot. A Mónus József–Grózer Csaba páros nyila 508,74 méterre szállt, hat méterrel haladva meg a középkorból ismert mongol Esunkhei nevű íjász rekordját, amely 502,5 méter volt.
Nyugdíjasbarát
Alázat és elvhűség jellemezte – 92 éves lenne Latinovits Zoltán, a Színészkirály