Image default

Wolf Kati: Hiszek az élő éneklésben, az élő muzsika utánozhatatlan varázsában

Wolf Katit egy ország zárta szívébe, amikor kislányként a Vuk című animációs film főcímdalát énekelte. 2011-ben ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, és mára számos dala lett sláger. November 26-án az Új utakon című lemezét bemutató koncerten találkozhatunk vele, a Várkert Bazárban.

Az elmúlt években számos olyan élmény, érzés, történet zajlott bennem és körülöttem, ami önmagamról is sokat tanított. Előadóművész vagyok, szeretem a megéléseimet a zenén keresztül feldolgozni. Ennyit és ezt a sok mindent nem lehetett egyetlen dalba beletenni”. Ezt mesélte a Budavári Séták magazinnak az énekesnő.

„Egy egész lemeznyi anyagot készítettünk, ezt hallhatja majd a Várkert Bazárban a közönség egy látványos nagykoncert keretében.

Az Új utakon című lemez nyolc vadonatúj dalt és két feldolgozást tartalmaz, minden szerzeményhez személyes élmény alapján kötődöm.

Hiszek az élő éneklésben, az élő muzsika utánozhatatlan varázsában.”

„Épp ezért kerestem egy ideig azokat a zenészeket, akikkel állandó zenekarként tudunk fellépni, és csapatként tudunk alkotni”. A Várkert Bazárban a megújult Wolf Kati Band lép színpadra.

Az énekesnő számára érdekes új tapasztalás, hogyan változik mint nő, anya, előadó és szerző. Valamint az is, hogy milyen új helyzetek elé állítja az élet, amelyben számos fejlődés, bölcsesség, elengedés, öröm és bánat is megfér. „Sokan azonosítanak egy távolinak tűnő dívajelenséggel, pedig én a színpadon nagyon élvezem a pörgést. Tudunk zúzni is, és rengeteg humor, szeretet van bennünk.

Fel kell számolni a sztereotípiákat

A koncerteken ezeket a skatulyákat, sztereotípiákat is fel szoktuk számolni. Wolf Katiról él egy kép az emberek fejében, de aki eljön a koncertre, általában jó értelemben meglepődik, és bulizunk egy jót. Egyetlen dologból nem engedek, és szerencsére a zenekar tagjai is így gondolkodnak, és az a legmagasabb zenei minőség” – fejtette ki ars poétikaként.

A Várkert Bazárral kapcsolatban elmondta, hogy éppen az a jó benne, hogy minden alkalommal kicsit más a körülmény, kicsit más a közönség. „Ráadásul az élő zene varázsa éppen ebben rejlik, egy gitárszóló, a zenészek improvizációja, az ott és akkor megszülető ének, az összhang a színpadon és a közönségben zseniális élményeket adhat nekünk is, nem csak a közönségnek. Én arra buzdítok mindenkit, hogy vegyen fel egy-egy percet a koncertből, és sodródjon velünk, táncoljon, ugráljon, élje át a zene örömét, adja ki itt a stresszt, a feszültséget, hiszen ezt semmilyen képernyő nem tudja megadni vagy pótolni.” – mondta Wolf Kati.

Budavári Séták – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Felhőszakadás, jégeső, vihar – ez vár ránk szerdán

nyugdijaspeti

Végső útjára kísérték Sólyom László volt köztársasági elnököt

nyugdijaspeti

Nem bírjuk a kánikulát – sokan kerülnek kórházba, ezekre figyeljünk

nyugdijaspeti