A 70-es évek végén, a 80-as évek elején kissé korlátozott volt a televíziózási lehetőség. Amerikai filmeket nagyon ritkán és akkor is több éves csúszással láthattunk, de helyette „káprázatos” csehszlovák sorozatokkal szórakoztatott minket a Magyar Televízió. Most összegyűjtöttük az 5 legnépszerűbb csehszlovák műremeket.
Kórház a város szélén
Ki ne emlékezne Sova vagy Blazej doktorra amikor kedden esténként felbukkantak a tévében. Csehszlovákiában 1978 és 1981 között vetítették, majd egész Közép-Európában nagy sikernek örvendett. Magyarországon a Magyar Televízió vetítette keddenként főműsoridőben és szombat délelőttönként az M1-en.

Magyarországon egy kis csúszással 1982. július 20-án mutatták be az 1. évad epizódjait. Nálunk megtekintheti a záró, 20. részt, de aki eredeti nyelven szeretne belenézni, annak ajánljuk az eredeti cseh nyelvű oldalt.
Nők a pult mögött
A film története egy élelmiszerbolt mindennapjait mutatja be a 70-es évek Csehszlovákiájában, ahol fontos a barátság, az emberség és az emberek közötti kapcsolat. A film főszereplője Anna Holubová (Jiřina Švorcová). A frissen elvált Anna egy nagy áruházban kezd el dolgozni, ahol hamar megismerkedik a kollégákkal és elnyeri a dolgozók szimpátiáját is. Magyarországon 1986. május 5-én láthattuk először.

A teljes sorozat itt megtekinthető:
Mentők
Először 1987. január. 29-én csütörtökön, majd később kedenként láthattuk a cshszlovák mentősök mindennapjait kicsit kiszínezve. Akkor még nem is sejtettük, hogy nemsoká a mentőkről mindenkinek Mágenheim doktor fog beugrani.
A 70-es évek csehszlovák mentőszolgálatát követhetjük nyomon, az ott dolgozó orvosok felelősségteljes, izgalmas, egyúttal azonban problémákkal teli életét. A film bemutatja az ifjú Vojta Jandera doktort, aki él-hal ezért a munkáért, és szembeszáll mindazokkal, akik félvállról veszik ezt a komoly, mindannyiunkat érdeklő és érintő hivatást.

Tau bácsi
Elegáns, kalapos, esernyős úr az Otto Simanek által megformált Tau bácsi, a gyerekek kedvence. A kedves mesesorozat-figura hétről hétre újabb és újabb kalandokkal szórakoztatta a kicsiket. Tau bácsi sohasem szólt egy szót sem, csupán jött és segített. Olyan volt, mint egy mesebeli manó, aki minden gyereken szívesen segít. 1970 és 1979 között 33 részt forgattak le belőle. A szombat délelőttönként vetített mese sok felnőttet is leültetett a képernyő elé. 1980. december 29-én vetítette először a Magyar Televízió.
A látogatók
A félórás, viccesen komoly ifjúsági sorozat felnőtt fejjel éppúgy élvezhető, mert amellett, hogy bemutatta a nyolcvanas évek Csehszlovákiáját, eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne a száz évvel későbbi jövő. Az alapfelállás, miszerint egy tudósember 11 évesen már kitalálta, hogyan lehet megakadályozni, hogy a jövőben a bolygó felé száguldó aszteroida véget vessen a világnak, és azt leírta egy jegyzetfüzetbe (Index)

Sorozatunk előző részében mutattunk 5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. A következő részben, pedig 5 vetélkedőt fogunk előkeresni az MTV aranykorából. Tartsatok velünk.
Nyugdíjasbarát