Image default

Elment a Kossuth-díjas népdalénekes legenda, Budai Ilona

Életének 73. évében 2023. december 15-én Budapesten elhunyt Budai Ilona Kossuth-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze.

Budai Ilona tanított a Zeneakadémián, az Óbudai Népzenei Iskolában, de rendszeresen megénekeltette közönségét is, bárhová hívták előadni. Életének fő célja volt terjeszteni, tanítani, megszerettetni a népdalokat, és elültetni azt a lelkiséget valamennyi korosztály szívében, amit a népdalok hordoznak. Budai Ilonát a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Budai Ilona a Győr-Moson vármegyei Felpécen született 1951. április 3-án. Gyermekéveit a szomszédos Gyömörén töltötte, ahova 1954-ben költözött a család. Az éneklés örömét, a népdalok szeretetét a szülői házból hozta magával. A gimnáziumot Ménfőcsanakon végezte, hangjára magyartanára figyelt fel. Ő adta először a kezébe a Kodály-Vargyas népdalos példatárat, s ő készítette föl sok megyei és országos versenyre, majd a Ki mit tud?-ra.

„Az éneklés a lélek vállalkozása, aki énekel, kétszer imádkozik.”

Az első igazi sikereket az 1968-as Ki mit tud?, de még inkább a Nyílik a rózsa című vetélkedő hozta meg a számára, majd az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is. A vetélkedőn ismerkedett meg Halmos Bélával és Sebő Ferenccel, akikben társakra lelt, s elindítói lettek a táncházi mozgalom néven ismert nagy népzenei megújulásnak. Budai Ilona 1971-ig a soproni óvónőképző növendéke volt, a diploma megszerzése után néhány évig óvónőként dolgozott Budapesten, közben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát végezte el 1972 és 1977 között.

Első önálló népdalestjét Nagy László nyitotta meg,

egy neki ajánlott versével, 1976-ban. Két évre rá jelent meg első önálló nagylemeze Élő népzene címmel. Ugyanebben az évben alakult budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör, amelynek alakulása óta vezetője volt. Generációk kerültek ki ebből a csoportból, akik a népdalok szeretetét vitték és adták tovább.

A hetvenes évek derekától járta a környező országok magyarlakta vidékeit és gyűjtött népdalokat, tanulmányozta az éneklési technikákat. Emellett összesen csaknem száz az általa gyűjtött népmesék száma. 2001-ben elkészült első mesekazettája gyermekeknek, nem sokkal később egy felnőtteknek szóló is, 1995-ben jelent meg első CD-lemeze Magyarország édes hazám címmel.

A pedagógusi pályát sem hagyta el

1986-tól 2021-ig tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, amely később önállóvá vált Óbudai Népzenei Iskola néven. Oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, s 1975 óta vezetett nyaranta népzenei táborokat.

Budapest, 2016. március 24.
Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Budai Ilona népdalénekes budapesti otthonában 2016. március 24-én.
MTI Fotó: Czimbal Gyula

A Magyar Rádióban 1987 és 1997 között népdalt tanított (Énekeljünk együtt), 1997-től Fúvom az énekem címmel vezetett műsort. 2008 februárjától a Magyar Katolikus Rádióban szerkesztett és vezetett népzenei műsort, Népdalforrás címmel. 2014-ben a Miért hiszek? sorozat kötetében Gréczi László készített vele beszélgetést, ugyancsak ebben az évben adták ki az Elindult Mária című, karácsonyi énekválogatást tartalmazó CD-jét. 2016-ban jelent meg az Elindultam a világ útján – Dalok és emberi sorsok című, CD-mellékletet is tartalmazó kötete a Dialektikon Kiadó gondozásában, melynek felépítése a Fúvom az énekem című rádióműsorhoz hasonlóan élettörténeteket is közöl a kották mellett.

Budai Ilona életének fő célja volt elmélyíteni a tiszteletet az évszázadokon, évezredeken át felhalmozott kultúrkincseink iránt

„Szeretném, ha mindenki tudná és érezné: múlt nélkül nincs jövő. Amit hoztunk, azt őrizni kell. Csodálatos nép fiai vagyunk, és én büszke vagyok minden emberre, aki ma Magyarországon magyar népdalt énekel. Meghajtom előttük a fejem”– vallotta egyik interjújában.

Élete során számos elismerésben részesült: 1986-ban Kodály Zoltán-díjat, 1988-ban a Magyar Rádió nívódíját, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg.

2016-ban kapta meg Budai Ilona a Kossuth-díjat.kossuth

1996-ban a Magyar Örökség Díjat a népdalénekesek között elsőként kapta az országban. 2010-ben Életfa-díjat, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2016-ban Kossuth-díjat érdemelt ki munkásságával. 2023 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Nemzet Művésze V. díjátadó, 2018.

A Nemzet Művésze díj 2018-os indoklása szerint a díjat az autentikus magyar népi kultúra ápolásának, valamint előadóművészként értékteremtő gyarapításának, és generációkat kiművelő oktatói munkájának elismeréseként és megbecsüléseként kapta.

„Szent Ágostonnak van egy gyönyörű gondolata, hogy aki énekel, annak a szíve csordultig megtelik szeretettel. Én ezzel a szeretettel szeretném továbbadni azokat a dalokat, melyek bennem vannak, melyeket megtanultam, vagy melyek körülvesznek bennünket.” – Budai Ilona

MMA – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Így tér vissza a képernyőre Korda György és Balázs Klári

nyugdijaspeti

Hello tourist! – Dollárboltok a szocialista Magyarországon

nyugdijaspeti

Háromezer idősgondozásban élő embert lát el egy évig higiéniai papírtermékkel ez a cég

nyugdijaspeti