Image default

Emlékszel még az Ablakra? Újabb legendától búcsúzunk

Szégyentelenül kevés információ maradt fenn a Magyar Televízió egykori legendás közéleti, közszolgálati műsoráról, az Ablakról. Pedig az adás hétről-hétre milliókat szegezett a képernyők elé, és népszerűsége nem csökkent a közel két évtizedes sugárzása alatt sem. De akkor miért szüntették meg? Mi törte derékba az olyan neveket felsorakoztató műsor karrierjét, mint Déri János, Aigner Szilárd, Bay Éva, Endrei Judit vagy Bálint György? – A retrolegends lebbenti fel a fátylat.

Feledy Péter sok éven át volt az Ablak műsorának pótolhatatlan tagja. Az újságíró, rádió- és tévériporter úgy emlékszik vissza, hogy az adás címe Kovalik Károly ötlete volt, akinek kórházi kezelése alatt pattant ki a fejéből az ötlet. Kovalik úgy érvelt, hogy az ablakon ki és be lehet nézni, azt ki lehet nyitni, be lehet csukni, és néha bizony be is törik.

Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Feledy, aki egyébként egy időben vezette és szerkesztette is a műsort, felidézte, hogy az Ablak minden pillanata élő volt, nem volt forgatókönyv, csak egy vázlatos adásmenet. Ám az improvizáció kifejezetten jól állt Déri János és Nagy György műsorvezetőknek, akik csipkelődő, fanyar, időnként már-már fekete humora sodorta előre az adást.

Kapcsolódó:

5 magyar tv-s legenda, akit már nem láthatunk a képernyőn

Miről szólt az Ablak?

A televíziós adás ízig-vérig szolgáltatóműsor volt, mely a hétköznapok sokszor nem is olyan apró-cseprő dolgaira, konfliktusaira kereste a választ. Volt kulturális része, jogi és egészségügyi blokkja, meteorológiai szolgáltatása, de az Ablak kertészeti tanácsokat is adott. Itt vált híressé Bálint György, aki a műsornak köszönhetően lett egy ország Bálint gazdája.

Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Ezen túlmenően a nézők levélben feltett kérdéseire is igyekeztek válaszokat találni, mindezt az élő műsor keretein belül. Talán nem túlzás azt állítani, hogy napjaink élő, reggeli beszélgetős televíziós műsorai az Ablakból nőttek ki.

Feledy arra a kérdésre, hogy a majd’ két évtizedes műsorról miért maradt fenn ennyire kevés felvétel, úgy felelt, hogy a kor televíziós szokásainak megfelelően sok élő műsor nem került rögzítésre. Később persze, a technika fejlődésével már jóval több epizód maradt fent az utókor számára.

Kapcsolódó:

5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn

Mi vetett véget a műsornak?

Az 1981. január 23-án útjára indított műsor 2000-ben került le a képernyőkről. Az eleinte kéthetente pénteken, majd 1986-tól minden pénteken jelentkező Ablak sorsát vélhetően Déri János halála pecsételte meg. A műsorvezető neve összeforrt az Ablakkal, rengeteg néző nem tudta elképzeli az adást nélküle.

A Magyar Televíziónak volt még egy próbálkozása a műsor felélesztésére, de a pótolhatatlan szakembergárda hiánya miatt a kísérlet hamvába holt. Az Ablak sajnos végleg betört, az újra üvegezésére tett próbálkozás pedig csak próbálkozás maradt.

Nekrológ

És hogy mi tette aktuálissá éppen most ezt a cikket? Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 78. évében elhunyt Szentmiklósi Péter ügyvéd – adta hírül legutóbbi számában a Pesti Ügyvéd című lap, melyet ma írt meg az Index.

Szentmiklósi Péter (1945. október 26. – 2023. május 5.)

A közönség a Magyar Televízió Ablak című műsorának jogi szakértőjeként ismerhette meg Szentmiklósit, aki a népszerű tévémagazinban több mint egy évtizedig adott gyakorlatias megközelítésű, közérthető jogi tanácsokat. A már visszavonult ügyvédet május 5-én érte a halál, és szűk családi körben temették el június 1-jén a Farkasréti temetőben.

Retrolegends – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Durva álhír terjed a Facebookon, életekbe kerülhet

nyugdijaspeti

Határontúli újévi babonák, hogy szerencsés legyen az éved

nyugdijaspeti

Így tér vissza a képernyőre Korda György és Balázs Klári

nyugdijaspeti