Image default

Nagyszülők világnapja – de mikor ünnepeljük pontosan a nagyszülőket?

A nagyszülők világnapjával kapcsolatban néhány ellentmondást találtunk, most ezt próbáljuk feloldani. Vannak akik szeptember első vasárnapján tartanák, a Katolikus Egyház viszont más dátumon.

Ezt a világnapot legelőször Lengyelországban került megrendezésre 1965-ben, de még a Nagymamák világnapjaként. Számos ország a mai napig külön ünnepli a nagypapákat és nagymamákat. Amerikában és Angliában 1978-ban ünnepelték meg először a nagyszülőket Marian McQuade nyugat-virginiai szenátor kezdeményezésére aki Jennings Randolph szenátor 1973-as ötlete alapján dolgozta ki a célokat. McQuade arra törekedett, hogy a közösség fiataljait megismertessék az idősek által a történelem során elért fontos tetteikről.

Más a világnap dátuma az egyháznál

Ferenc pápa kezdeményezésére immár harmadik alkalommal ünnepeltük világszerte a nagyszülőket, időseket. Idén július 23-án tartotta a Katolikus Egyház a nekik szentelt világnapot. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága körlevelében így írt:

„A Szentatya 2021 januárjában jelentette be, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjához (július 26.) közel, július negyedik vasárnapján ünnepel az Egyház. Idén július 23-án volt a nagyszülők és idősek világnapja.”

Legfőbb igazság

Egy néhány évvel ezelőtti kutatás a Brigham Young Egyetemen az USA-ban azt vizsgálta, hogy milyen szerepet játszanak a nagyszülők az unokák fejlődésében? Ez állapította meg a legfőbb igazságot: a nagyszülő a kulcsa az unokák boldogságának!

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.
Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,
felnőttnek már igazából Ő sem akar látszani.
Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,
gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.
Sokan hiszik, – elkényeztet – pedig életre tanít,
s nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.
Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.
Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

A Harry Potter írójának és a Beatles zenészének vagyona mellett még III. Károly is elbújhat

nyugdijaspeti

Elhunyt Sólyom László korábbi köztársasági elnök

nyugdijaspeti

Ennyi Ikarust egy helyen még nem láttál – Igazi retro programok az Aeroparkban

nyugdijaspeti