Image default

Érik a magyar körte, október végéig szüretelik

Javában tart a körteszezon, egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken. Magyarországon közel 2000 hektáron termelnek körtét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint, az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem érő termésre számítanak a gazdák.

Több mint 4000 körte fajtát ismernek a világon, Magyarországon is számos fajtát termesztenek, amelyek között van nyári, őszi és téli körte is.

A téli körte elnevezés az utóérésre és az eltarthatóságra utal, ezeket a fajtákat ősszel takarítják be, majd hűtőtárolóba érlelik tovább. Az apróbb, puha, nyári körte már júniusban érik, a téliek közül több fajta a következő tavaszig eltartható, így a körte fogyasztási idénye az almáéhoz hasonlóan hosszú – ismertették az MTI-vel.

Az egyes termőtájakon hagyományos helyi körtefajtákat is termesztenek, amelyek az adott termőhelyhez alkalmazkodott, helyben kialakult fajták. Az államilag elismert hazai fajták köztermesztésben is szerepelnek, de a környezeti igényük miatt egy-egy tájra jellemző termesztésük.

Így például a Csengőkörte, a Gyöngykörte a Dél-Alföldre jellemző, a Fehérvári körtét és a Köcsög köretét Dél- és Közép-Dunántúlon termesztik, a Kétszertermő körte, a Tüskéskörte és a Sózó körte a Nyugat-Dunántúlra jellemző, a Maróti téli a Dunakanyar fajtája – sorolta a NAK és a FruitVeB körképe.

Magyarországon 1865 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található a legtöbb ültetvény, mintegy 505 hektárra tehető a termőterület nagysága, Borsod-Abaúj-Zemplén 412 hektáron, Heves vármegyében 198 hektáron, Zalában pedig 165 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók. A termőterület az elmúlt években folyamatosan csökken.

Az éves átlagtermés mintegy 20-25 ezer tonnára tehető, amely nagyrészt kielégíti a hazai fogyasztási igényt. Az import választékbővítési céllal érkezik az áruházakba, évente mintegy 5000-6000 tonna mennyiségben ismertette a NAK és a FruitVeB.

Körtét csak egyedül

A körképben azt ajánlják, hogy érett gyümölcs vásárlása esetén a hűtőben 1-2 napig tárolhatjuk, azonban ajánlatos a mielőbbi elfogyasztása. A nagyon érett gyümölcsöket érdemes azonnal feldolgozni, felhasználni. A nagyon érett körte mellé ne tegyünk más gyümölcsöt, mert az könnyebben megromlik. A még nem érett gyümölcsök mivel utóérők, jól szellőző, hűvös helyen az almához hasonlóan hosszabb ideig eltarthatók. Ekkor érdemes egyesével papírba csomagolni őket.

MTI – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” – 55 éve lépett ember a Holdra

nyugdijaspeti

Kis-Itáliából az Oscar-díjakig – Robert De Niro 81 éves lett

nyugdijaspeti

Itt a lista, így lesznek nyitva az üzletek az ünnepek alatt

nyugdijaspeti