Image default

Akár kétezer hérics is virágba borulhat hamarosan ebben a gyönyörű nemzeti parkunkban

Január 24-én figyelték meg a volgamenti hérics első virágzó példányát a Körös-Maros Nemzeti Park Csorvási löszgyep részterületén. A szakemberek szerint áprilisra a területen akár kétezer növény is virágba borulhat.

Avarmentes talajon bújt ki az első volgamenti hérics

A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai január 24-én vették észre, hogy kibontotta szirmait az első volgamenti hérics. A szakértők szerint a korai virágzás nem szokatlan, ugyanis az utóbbi három évben januárban már megjelentek az első példányok.

Palcsek István Szilárd

“Idén az első virág egy olyan területen hajtott ki, ahol az ősz folyamán természetvédelmi célú kaszálást végeztünk” – írja a nemzeti parkra hivatkozva a Lelépő magazin. Hozzáteszik, a gyep magassága itt rövid, a talaj pedig avarmentes, így a napsütés hatására gyorsan átmelegszik.

Tavasszal akár kétezer virág is kibonthatja a szirmait

A növény a bimbóját dugja ki először a földből. Ennek oka, hogy a korai virágok általában még csak a talajfelszínen nyílnak. Virághajtásuk csak később nyúlik meg és a virágzó növények magassága a húsz-harminc centimétert is elérheti.

A fagyok ellen úgy védekeznek, hogy becsukják szirmaikat.

illusztráció

A volgamenti hérics virágzását folyamatosan figyelemmel kísérik a szakemberek. Rendszeresen számolják is a növényt, melynek virágzási csúcsa általában március végén, április elején van.

Ilyenkor egyszerre akár kétezer hérics is kibontja szirmait a nemzeti park területén.

Magyarországon található a volgamenti hérics elterjedési területének nyugati határa Európában. Úgy tudni, a legnagyobb hazai, őshonos állomány a Csorvási löszgyepen található.

Forrás: Lelépő, fotó: Palcsek István Szilárd, a címlapkép csak illusztráció

hírek ebből a rovatból

Minisorozatban dolgozzák fel John Lennon halálát

nyugdijaspeti

Tudtad, hogy Karikó Katalin lánya kétszeres olimpiai bajnok?

nyugdijaspeti

Mi történt 2010 óta a nyugdíjakkal?

nyugdijaspeti