Tizenkilenc, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Bács-Kiskun vármegyei Gátér község köztemetőjében.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság a Facebook-oldalán azt írta: Gátér temetőjében – az 1948-ban készült jelentés szerint – 11 nevesített és 12 ismeretlen magyar katonát temettek el.
A hadisírgondozó osztály munkatársai augusztus 1. és 3. között végezték el a feltárást, amelynek során végül 19 egykori katona maradványát tárták fel. Személyi azonosításra egy esetben sem volt lehetőség – tették hozzá.
Az exhumált katonák földi maradványait Budapestre, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság erre a célra kijelölt objektumába szállították.
A magyar katonák újratemetése a budapesti Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen lesz még idén ősszel – tudatták.
Augusztusban is előkerültek hősi halottak
Huszonhét, a II. világháborúban elhunyt magyar honvéd hősi parcelláját tárták fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon. A hadisírgondozók bíznak abban, hogy a további vizsgálatok és a lakossági felhívás után végül minden hős katonát sikerül azonosítani.
Apagy és térsége az alföldi páncéloscsata jelentős színtere volt 1944 októberében, Nyíregyházát véres harcokban foglalták vissza a német-magyar csapatok a szovjetektől. A település köztemetőjében 2020-ban történt az első felmérés, elsősorban egy 1948-ban készült jegyzői jelentés alapján, amelyben név szerint szerepelnek a parcellákban nyugvó katonahősök. A feltárás elsődleges célja a sírokban nyugvó személyek azonosítása, de a múzeum belföldi hadisírgondozó osztály számára kiemelten fontos az is, hogy a hősök méltó nyughelyre, a budapesti Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájába kerüljenek.
MTI – Nyugdíjasbarát