Image default

Így tudunk pénzt és időt spórólni a húsvéti bevásárlás során

A húsvéti nagybevásárlások során is pénzt és időt spórolhatnak a családok az online Árfigyelő használatával.  A GVH által működtetett rendszerben január óta már 78 termékkategória összesen mintegy 2000 különböző élelmiszertermékének árait lehet napi szinten összehasonlítani.

Az Árfigyelő kényelmi funkcióit használva, tudatos tervezéssel több ezer forintot spórolhatnak meg a magyar fogyasztók húsvétra készülődve. Erre  a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteki közleményében hívta fel a figyelmet.

Jelezték azt is, hogy az Árfigyelőben megfigyelt termékkategóriák döntő többségében csökkentek az átlagárak.

Példaként említették, hogy a korábbi ársapkás termékek közül

a tej mintegy 15 százalékkal, az étolaj csaknem 40 százalékkal, a búzafinomliszt, a tojás és burgonya pedig mintegy 50 százalékkal kerül kevesebbe a korábbi ársapkás átlagárakhoz képest az online Árfigyelő rendszer aktuális adatai alapján,

de kapható olcsóbban sertéscomb és kristálycukor is.

Hozzátették, hogy a termékkategóriák bővülésének köszönhetően már laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek is megtalálhatók az Árfigyelőben, így az előnyeit a speciális étrendet követők is kihasználhatják.

A húsvéti időszakban kiemelten fontos szempont az időspórolás is, az online Árfigyelő ebben szintén segítséget nyújt a fogyasztóknak. A rendszer indulása óta több kényelmi funkcióval is kiegészült, amelyek segítik a gyorsabb tervezést és a hatékonyabb bevásárlást – idézte fel a GVH.

Az online Árfigyelő 2024-ben is folyamatosan elérhető a vásárlók számára

Ezáltal továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát és hozzájárul az árak kordában tartásához. Idén várható az Árfigyelő rendszer további funkcionális fejlesztése, illetve a megfigyelt termékkategóriák további bővítése – emelte ki a versenyhivatal.

Többek között az online Árfigyelő rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy 3,7 százalékra zuhant az éves alapon mért havi infláció a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Az élelmiszer-infláció még ennél is alacsonyabb, 2,2 százalékos volt 2024 második hónapjában, ami kimagasló csökkenést jelent a 2022. decemberi 44,8 százalékhoz képest.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Kivonják a forgalomból az ismert fájdalomcsillapító egyik termékét

nyugdijaspeti

Elhunyt a Família Kft. és az Angyalbőrben rendezője, Szurdi Miklós

nyugdijaspeti

Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát, az Erist

nyugdijaspeti