Kedden napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Reggel, kora délelőtt északnyugaton, délután, este másutt is, de csak kevés helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 30 és 38, késő este 20, 30 fok között alakul. Érvényben marad a vöröskód.
Estére túlnyomóan derült, száraz idő várható mérsékelt északkeleti széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.
Így alakul a hét közepe
Szerdán zömmel derült lesz az ég, legfeljebb nyugaton képződhet kevés gomolyfelhő, illetve oda egy-egy zivatar besodródhat délután. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 17, 24, délután 32, 38 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
A sok napsütést csütörtökön a Dunántúlon helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés zavarhatja, arrafelé néhány zivatar előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 17 és 25, a csúcsérték többnyire 33 és 38 fok között valószínű, északnyugaton lehet ennél kissé alacsonyabb a maximum.
Vöröskód a kánikula miatt
Idén nyáron már másodjára van érvényben a vöröskód a nagy meleg miatt. Ezt a a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára közölte hétfőn a Facebook-oldalán.
A különleges időjárási viszonyok miatt továbbra is életben van a VÖRÖSKÓD 2024. július 12-e péntek 24:00 óráig az egész ország területén!
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzését figyelembe véve a napi középhőmérséklet 2024. július 7-e vasárnaptól tartósan, több napon keresztül eléri és sok helyen meg is haladja a 27 °C-t.
A VÖRÖSKÓD kiadása speciális eljárásrendet von maga után, ugyanis minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó emberről kap információt.
Az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága jelenleg országosan 76,36%, míg Budapesten 74,62%. Nagyon fontos, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.
HungaroMet – Nyugdíjasbarát