Image default

97 évesen elhunyt a legendás alkotó, akinek Vízipók, a csodapókot köszönhetjük

Hétfő éjjel 97 évesen elhunyt Kertész György, a Vízipók-csodapók című legendás rajzfilmsorozat írója. A hírt fia jelentette be a közösségi médiában

“Tartalmasan, szeretetben töltött 97 év után édesapánk ma éjjel elköszönt a földi léttől. Egészen utolsó hónapjaiig alkotott, életében többet adott, mint kért. Generációkat tanított szakmára, emberségre, a természet szeretetére. Emlékezzünk rá mindazzal, amit adott, amivel előre vitt bennünket” – írja ifj. Kertész György a Facebookon.

Fotó: Best magazin

Kertész György írói munkássága mellett hidrobiológusként és egyetemi tanárként is tevékenykedett, 2000-ben az ELTE rektorától aranydiplomát vett át. Élete során számos különböző feladatot elvállalt, például besegített több haltenyésztési telep munkájába. Emellett speciális módszerekkel részt vett a BM Bűnügyi Laboratóriumának tevékenységében is. Egyszer viccesen megemlítette:

“a mesefigurák karaktereit sokszor hús-vér ismerősei ihlették”.

Ezt később hivatalosan tagadta, mert sok találgatás, sőt, sértődés is történt emiatt.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Több mint 550 főként ingyenes programból válogathatunk a hétvégén

nyugdijaspeti

Így vernek át az étrend-kiegészítőkkel

nyugdijaspeti

Emléktáblát kapott Cserháti Zsuzsa

nyugdijaspeti