Image default

Madách 200 kiállítás nyílik Szolnokon

Kass és Madách – Válogatás Kass János illusztrációiból Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából címmel nyílik időszaki kiállítás november 23-án a szolnoki Damjanich János Múzeumban.

A képzőművészeti tárlaton bemutatják Kass János azon illusztrációit, amelyek Madách Az ember tragédiája és a Mózes című drámáihoz készültek 1966-ban. Ezt Horváth László múzeumigazgató mondta el, aki hozzátette: a hazai grafikatörténet egyik legnagyobb alakjának rézkarctechnikával készült eredeti nyomatai mellett bemutatják az illusztrált köteteket és a Dilemma című animációs filmet is, amelynek forgatókönyvét Kass János Madách Tragédiája nyomán írta.

Az 1981-ben készült kisfilm médiatörténeti kuriózum is, mivel ez a világ egyik elsőként megalkotott számótógépes animációja.

Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat kurátora Kass Jánosról azt mondta, hogy ő a huszadik század második felének “az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb” illusztrátora, mintegy négyszáz könyvet illusztrált. Hozzátette: ezen munkáinak nagy többsége szépirodalmi, illetve gyermekkönyvekhez készültek és valamennyi jelentős művet a hatvanas-hetvenes években illusztrálta.

Az ember tragédiája című drámai költemény illusztrációsorozatból csak a múzeum rendelkezésére állókat lehet megtekinteni eredetiben, de digitálisan valamennyi látható. A Mózes című dráma illusztrációiból öt eredeti rézkarca van a múzeumnak, továbbá egy művészi igényű számozott kiadványnak a teljes oldalait megkapták, hogy bemutathassák a kiállításon – tájékoztatott.

Kass János mindkét művet 1966-ban illusztrálta. Az első Mózes-kiadást követően egy évvel, sorszámozott és a művész által aláírt “maxikönyv” formájában megjelent tizenöt nyomat, amelyeken sokkal jobban láthatóak a részletek – mondta. Ez a maxikönyv már nem a teljes szöveget tartalmazza, csak azokat a részleteket, amelyekhez az illusztrációk kapcsolódnak.

Kass János nagyon sok bibliai témájú illusztrációt készített, a kiállított sorozatban is helyet kapott egy Ádám és Éva-ábrázolás, amely az egyik legnagyobb eredeti grafika lesz a kiállításon – mondta Képiró Ágnes.

A tárlat január 21-ig tekinthető meg.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Így fagyiztunk a 70-es, 80-as években – KÉPGALÉRIA

nyugdijaspeti

A színész, aki háromszor szökött meg a málenkij robot elől – 95 éve született Sinkovits Imre

nyugdijaspeti

Csökkenteni kellene a nyugdíjkorhatárt? A szakértő ezt mondja róla

nyugdijaspeti