Image default

A 70 esztendős Szűcs Judith nem erőlteti, de már szeretne nagymama lenni

Augusztus 15-én lett 70 esztendős lett Szűcs Judith, aki a Blikknek mesélte el, hogy alapvetően elégedett az életével, azonban egy dologra még vágyik.

– Nem zavar, hogy betöltöttem a hetvenet, hiszen nagyjából egy éve már amúgy is felfelé kerekítettem a koromat. Emellett tisztában vagyok azzal, hogy fiatalabbnak nézek ki annál, mint amennyi vagyok. Szerencsés a genetikám., akárcsak a bátyámnak, Antalnak – magyarázta az énekesnő, aki elégedett a karrierjével, ám a magánéletében van, ami hiányzik.

– Természetesen vágyom arra, hogy legyen unokám, de nem szeretnék semmit ráerőltetni a lányomra, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy a mai világban nem könnyű megtalálni a megfelelő partnert – mondta el a lapnak Szűcs Judith.

forrás: TV2 Mokka

Az énekesnő lánya Fülöp Tímea, aki csendesebb és visszahúzódóbb természete miatt a gyógyításban és az embereken való segítésben talált rá igazán önmagára. Többek között Bach-virágterápiával és ásványokkal foglalkozik.

A nagymama-unoka kapcsolatról írtunk 10 okot, hogy miért kell a nagyszülőknek és az unokáknak minél több időt együtt tölteniük. Bemutattunk egy magyar családot, ahol a nagyszülők még nem ölelhették meg az 5 éves unokájukat, mert gyermekük a családjával New Yorkban élt, de most hazajönnek és egy titkot is magukkal hoztak.

Blikk nyomán Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Szeretted a Deltát? Újra képernyőre kerül!

nyugdijaspeti

Feljelentette a nagymama az unokáját, aki lopott tőle – vajon igaza volt?

nyugdijaspeti

Fantasztikusan néz ki belülről az ország legszebb fényvillamosa

nyugdijaspeti