Image default

Zenthe Ferenc: Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább

Zenthe Ferenc Rameshofer Ferenc néven Salgóbányán látta meg a napvilágot 1920. április 24-én. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt.

Négy szemesztert végzett a közgazdaságtudományi egyetemen, de otthagyta és a Színművészeti Akadémia hallgatója lett, 1941-ben. Palóc tájszólásától hamarosan meg kellett válnia. A háború miatt azonban, 1942-ben félbehagyta tanulmányait. 1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház (ma Győri Nemzeti Színház), 1949-ben pedig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1952-től a budapesti Madách Színház színművésze volt. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben kiválóan érvényesült.

Indulásától a közönség szeretete övezte

„Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább”

Ezt nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, akkorra már a Nemzet Színészeként, a megnyerő egyéniségű művész.

A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepében, 1953-ban Nagysándor József honvédtábornokot alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte. Előtte öttusázók tanították meg lovagolni, aminek még sok hasznát vette.

Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a 2×2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar–NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt, 2004-ben.

A Tenkes kapitánya (1963) után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. A tévésorozatokban Zenthe mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály tetszését kiérdemelte. Népies, férfias, humoros karakterszínész volt. Számos filmben szerepelt, de szinkronhangként is bizonyított. Szerepelt a Magyar Rádió 1959–2007 között futott A Szabó család című rádiós telenovellájában is, amely Európa leghosszabb életű családregényszerű rádiójátéka volt.

1987–1999 közt a Szomszédok című teleregény szereplője (Taki bácsi); a sorozat 1999. december 30-án, a 331. résszel búcsúzott el a nézőktől. 2000 februárjától a Komédiások – Színház az egész… című sorozat egyik főszereplője volt.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban.

1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, szülővárosa, Salgótarján 2003-ban díszpolgárrá választotta. 2005-ben a Magyar Örökség díjjal tüntették ki „sokoldalú emberábrázolásáért”, illetve ugyanebben az évben, Bessenyei Ferenc halála után megkapta a Nemzet Színésze címet.

2006. július 30-án hunyt el tüdőgyulladásban, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Nyugdíjasbarát

Te tudtad ezeket a Tenkes kapitányáról? 60 éves az első magyar sorozat

hírek ebből a rovatból

Mától 15 százalékra nő a kötelező akciózás mértéke: mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat

nyugdijaspeti

Nem fog drágulni idén a karácsonyi hal ára – ennyibe fog kerülni

nyugdijaspeti

Hitet, tartást, gerincet, bátorságot, férfiasságot kapott a magyar vidéktől Koncz Gábor

nyugdijaspeti