Image default

A 115. születésnapját ünneplő szülésznő elárulta a hosszú élete titkát

A korábban szülésznőként dolgozó brazil asszony nemrég töltötte be 115. életévét. Azt állítja, hogy a hosszú élet titka az étrendjének köszönhető, amely abból áll, hogy sok babot eszik.

Helena Pereira dos Santos a családjával – köztük 15 dédunokájával – ünnepelte meg mérföldkőnek számító 115. születésnapját születésnapját. Azt állította, hogy a „babban gazdag étrendje” az egyetlen dolog, ami több mint 11 évtizeden át erősen és egészségesen tartotta őt. Az asszony 1908-ban született, vagyis négyéves volt, amikor a Titanic elsüllyedt, és hatéves volt, amikor az első világháború kitört.

115 évesen még szellemileg tiszta

A babos „titok” mellett Helena azt is elmondta, hogy hosszú életében fontos tényező volt a jó alvás, a rendszeres testmozgás és az boldogság. Családja szerint pedig a nő idős kora ellenére még mindig „aktív, szellemileg tiszta és önellátó”.

A brazíliai São Paulótól északnyugatra fekvő Rio das Pedrasból származó Helena gyakran jár vásárolni a piacra az unokájával, és szeret rendszeresen sétálni, hogy aktív maradjon. Az asszony évente elzarándokol a brazíliai Aparecidában található Aparecida Nemzeti Szentélybe, a világ legnagyobb katedrálisába, amelyhez 300 km-t utazik.

Egy Nova Itarana-i farmon született, és szülésznőként és varrónőként dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult. Unokája, Adriana szerint még mindig javít ruhákat, és továbbra is ügyes kézzel készít rongybabákat.

Férje 103 évesen hunyt el

Helena 26 évesen ment hozzá férjéhez, aki 2004-ben, 103 éves korában hunyt el, és a párnak hat gyermeke, 10 unokája és 15 dédunokája született. Sajnos a legtöbb gyermeke azóta már elhunyt, de Helena továbbra is közel áll unokáihoz és dédunokáihoz.

Amikor 2020-ban interjút készítettek vele, Helena azt mondta, hogy az egyetlen gyógyszer, amit szed, az a magas vérnyomására való. Illetve arra is emlékezett, hogy egy spirituális pszichiáter egyszer azt mondta neki, hogy „több mint 100 évig fog élni”. A gyógyító állítólag azt mondta: „Asszonyom, nyugodtan dolgozhat tovább, több mint 100 évig fog élni”.

A Guinness-rekordok szerint Helena nem a legidősebb élő ember, de nem sokkal marad el tőle – ez a cím ugyanis a spanyol María Branyas Morera nevéhez fűződik, aki március 4-én töltötte be 116. életévét.

Acélnagyik

Korábban bemutattuk, hogy a 104 éves Dorothy Hoffner vasárnap tandemugrást hajtott végre az illinois-i Ottawában. Ezzel ugyan még nem hivatalosan, de megdöntötte a 103 éves svéd ejtőernyős, Ruth Larsson 2022-ben felállított rekordját.

Az orosz Acélnagymama még mindig tartogat meglepetéseket. Nemrégiben egy tankot vezetett, és kipróbálta a búvárkodást is. Igaz nem tud úszni, és fél a víztől. Gyerekként majdnem megfulladt a Jenyiszejben. De átértékelt, hogy túllépjen önmaga félelmein, így amikor felajánlották neki, hogy egy oktatóval merüljön le a medencében, nem utasította vissza. Így ő lett a legidősebb búvár Oroszországban.

Mirror nyomán Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

A Dal 2024 – Szombaton kezdődik a dalverseny

nyugdijaspeti

A Szex és New York sztárja meglepően őszintén vallott az öregedéséről

nyugdijaspeti

Tavaszi ébredés: sétálj a virágba borult Budapest legszebb helyein!

nyugdijaspeti