Első királyunk, István életének utolsó napjaira maradt még egy sorsdöntő, utolsó feladata. El kell döntenie, hogy kire hagyja a koronát – az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy pedig...
A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint az Ötöslottó eddigi legnagyobb nyereménye közel 6,5 milliárd forint volt. Ezt 2020−ban, a 13. játékhéten nyert meg egy játékos. Mivel most már 28 hete nem...
Hetvenhárom éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró. A szomorú hírt Pásztor László, Erdőkertes polgármestere közölte Facebook-oldalán. Szurdi Miklóst hosszú betegség után hétfőn érte a halál – közölte...
A baloldal elvette, mi visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat, hétfőtől 2,5 millió idős honfitársunk kapja meg ismét a 13. havi nyugdíjat a februári ellátással együtt. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette...
Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem. Azért vállaltam...
Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója alkalmából egész éves ünnepségsorozatot szervez a békéscsabai önkormányzat és a Munkácsy-negyed kulturális intézményei. Varga Tamás alpolgármester elmondta, hogy tíz éve is nagyszabású programsorozattal emlékeztek meg...
Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, amely több mint ötven veterán, érdekes történettel rendelkező, filmforgatáshoz is használt autónak adott otthont Belgrád központjában. Ezt a Blic című belgrádi napilap közölte. A múzeum épülete...
Felhős, szeles, de továbbra is tavaszias idő várható a hétvégén. A hajnalok enyhék lesznek, napközben pedig a legmelegebb órákban továbbra is 13-19 Celsius-fok várható. Vasárnapra kissé visszaesik a hőmérséklet. Szombattól...
A busójárás, azaz a mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi esemény egy 1783-as feljegyzésben szerepel először. A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos...
A Milka terméket kezdettektől fogva lila papírba csomagolták, alpesi háttere volt és egy tehén díszítette. A tehén akkor még fekete-fehér volt, később festettek mindent lilára, így kívánták a figyelmet a...