Fritz Wepper, aki a Derrick-sorozatban Harry Klein felügyelőt alakította, 82 éves korában elhunyt. Ezt a BILD Wepper feleségétől, Susanne Kellermanntól tudta meg. Az özvegy a BILD-nek elmondta: „Fritz békésen elaludt”....
Hírek
Már több mint 600 ezren regisztráltak a Gondosóra szolgáltatásra, amelynek révén eddig több mint 10 ezer életet mentettek meg. Emelett 200 ezer hétköznapi ügyben tudtak segíteni a diszpécserközpont munkatársai. Ezt...
Tervezett ütemben halad az erőd megújítása, amellyel a Várkapitányság egy több évtizedes adósságot törleszt. A munka egyik fő célja, hogy a magyarok számára az elnyomás szimbólumaként ismert elzárt Citadellát kinyissák...
Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. A virágvasárnapi szentmise a...
Lélegezz! címmel minifesztivált szerveznek szombaton a Szépművészeti Múzeumban, ahol többek között hangfürdővel, tárlatvezetéssel, valamint Szilas Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész zenével kísért előadásával várják az érdeklődőket. A Szépművészeti Múzeum pénteki közleménye...
Szombaton változóan felhős idő várhaó több-kevesebb napsütéssel. Késő délután, estefelé hidegfront érkezik, amely mentén többfelé kell számítani esőre, záporra. A Dunántúlon helyenként zivatar is kialakulhat. Napközben a déli, délnyugati szél...
Új otthont kapott egy idős férfi, aki kilenc hónapig élt a bolognai repülőtéren. A csak Arnaldo néven ismert 83 éves férfi akkor kezdett a repülőtéren élni, amikor már nem tudta kifizetni...
Magyarország négy programmal és nemzeti standdal vesz részt a csütörtöktől vasárnapig zajló Lipcsei Könyvvásáron a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) szervezésében. A Magyarországot képviselő nemzeti standon az elmúlt évek németre fordított...
Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban. Ez a...
Az alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be vasárnap este Londonban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet. A meghívott közönség előtt...
