Az 1997 nyarán bekövetkezett haláluk előtt Diana hercegnő és Dodi Fayed néhány rövid, paparazzók által is megörökített hetet töltött a Cujo fedélzetén. A Cujo, mintegy 20 méter hosszú, katonai stílusú szuperjacht volt. Azért csak volt, mert a múlt héten rejtélyes körülmények között elsüllyedt.
A Robb Report leírása szerint a hajó egykor a világ leghíresebb hajója volt, köszönhetően világhírű utasainak. Most, valamivel több mint negyedszázaddal később a hajó elsüllyedt Franciaország partjainál – számol be az Independent.
A francia hadsereg egyik részlegének, a Gendarmerie des Alpes-Maritimes csendőrségnek Facebook-bejegyzése szerint az utasok helyi idő szerint július 29-én 12:30 körül adtak le vészjelzést.
Alig egy órával később megérkezett egy mentőhajó, amely a jacht orrát már részben víz alatt találta. „A kabinjait már elöntötte a víz, és a csendőrök csak néhány, a konyhában és a fedélzeten található bőröndöt tudtak kiemelni” – áll a közleményben.
A fedélzeten tartózkodó hét utas már kimenekült, és biztonságban voltak egy közeli mentőcsónakban. A mentők és az utasok ezután gyorsan elhagyták a területet, miközben a hajó 700 méter mélyre süllyedt az óceán fenekére. A baleset okát nem osztották meg, a Boat International szerint azonban a források ezt állították: „A hajó egy ismeretlen tárgynak ütközött, amely a hajótest közepe mellett lebegett”.
Vajon mekkora „ismeretlen tárgynak” kellett lennie, amely egy ekkora hajót el tud süllyeszteni, és a radar sem jelzi?
A Cujo története
Az impozáns jachtot eredetileg 1972-ben bocsátották vízre, első tulajdonosa John von Neumann megbízásából. Von Neumann felbérelte az olasz Baglietto hajógyárat, hogy építsen neki egy olyan hajót, amely „gyorsabb, mint bármely más motoros jacht a vízen”.
A Cujo első útja során nagyrészt elérte ezt a célt. A két 54 literes V-18-as turbódízel motor, amelyek 2700 lóerőt adtak le, lehetővé tették, hogy könnyedén elérje a 74 km/órás sebességet. Von Neumann végül eladta a hajót Adnan Khashoggi fegyverkereskedőnek, aki később átadta a hajót unokaöccsének, Dodi Fayednek.
Kétségkívűl Diana hercegnő volt a legnevesebb vendég a fedélzeten. Azonban a Fayed által vendégül látott többi magas rangú utas között volt Clint Eastwood, Tony Curtis, Bruce Willis és Brooke Shields is.
Diana és Fayed halála után a Cujo tönkrement, és 1999-ben kivonták a forgalomból. Sok évnyi tárolás után Fayed unokatestvére, Moody Al-Fayed megvásárolta a hajót, és újra életre keltette. Később eladta a hajót Simon Kidstonnak, egy brit autógyűjtőnek és restaurátornak, aki a hajó utolsó bejelentett tulajdonosa.
Korábban írtuk Diana hercegnéről, hogy az egykori kedvenc nyaralóját elképesztő összegből újították fel.
AD – Nyugdíjasbarát