Esztergályos Cecília 1943. január 26-án látta meg a napvilágot Budapesten. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává vált.
1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész (első mestere Szalay Karola volt), majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964 és 1968 között Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt, Simon Zsuzsa osztályában.
Esztergályos, diplomás színésznőként 1968-tól a Kazimir Károly vezette Thália Színház tagja volt. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház művésze volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990–91-ben a Veszprémi Petőfi Színház társulatához tartozott. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője volt, közben nem tartozott társulathoz. 1999 és 2005 között szabadúszó.
2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014-től az Újszínház tagja, mellette több helyen vendégszerepelt, például a Veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban.
Több mint ötvenéves pályafutása során közel kétszáz filmben és színdarabban játszott
Édesapja Esztergályos Károly orvos, édesanyja Geréb Borbála fotóművész. Bátyja, Esztergályos Károly Balázs Béla-díjas rendező, öccse dr. Esztergályos János radiológus főorvos, az orvostudományok kandidátusa. 10 éves korában gyermekparalízisben szenvedett, de szerencsésen felépült.
Esztergályos Cecília hatszor házasodott
1962-ben babát várt a Fülöp Zsigmond színművésszel tartó kapcsolatában, azonban rubeola miatt nem tarthatta meg gyermekét. Első férje fél évig Bácskai Lauró István filmrendező volt. A második Dvorák István táncművész, a harmadik Takács Sándor taxisofőr, az operaház énekkarának énekese volt. Negyedik férje Dimulász Miklós színész volt. Ötödik férje Incze József színész volt. 1985 óta él házasságban hatodik férjével, Fonyódi Péterrel, aki a pszichológia és a kommunikáció doktora, korábban a Memphisz, a Corvina és a Pastoral együttesek dobosa volt.
Esztergályos Cecília a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója
Férjének, a korábbi kapcsolatából egy lánya van. Közös gyermekük nem született. Férjével 2007-től Solymáron, egy Makovecz Imre által tervezett házban lakik, előtte az Istenhegyi úton laktak. Szabadidejében festészettel és kerámiával foglalkozik, több kiállítása volt országszerte.
Díjai:
- Jászai Mari-díj (1974)
- Filmkritikusok díja (1979, 1981)
- San Remó-i fesztivál legjobb női alakítás díja (1981)
- Chicagói Ezüst Hugó-díj (1981)
- Érdemes művész (1982)
- Erzsébet-díj (1993)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1996)
- József Attila-gyűrű (2008)
- Pécsi Sándor-díj (2012)
- Kiváló művész (2013)
- Kossuth-díj (2018)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2020)
- Emberi Hang Életműdíj (2022)
- A Magyar Filmakadémia életműdíja (2023)
- Arany medál Életműdíj (2023)
Nyugdíjasbarát
fotók: Esztergályos Cecília Fb oldala – címlapképen Koncz Gáborral.
Hitet, tartást, gerincet, bátorságot, férfiasságot kapott a magyar vidéktől Koncz Gábor