Eddig már több mint háromszázezren regisztráltak a Gondosóra programra; aki november 16-ig regisztrál, annak az eszköz még karácsony előtt megérkezik – hangsúlyozta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett, hogy a kormány – Európában egyedülálló módon – elindította a Gondosóra programot. Ennek lényege, hogy minden 65 év feletti nyugdíjas ingyenesen, egy regisztrációt követően megkaphatja a csuklóra helyezhető vagy nyakba akasztható digitális eszközt,
amellyel baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget kérhet.
Korábban beszámoltunk, hogy a rendszer diszpécserközpontjába már most naponta több mint ezerkétszáz hívás érkezik be. Ezek közül
HUSZONÖT EGÉSZEN BIZTOSAN SÚLYOS ESET, TIZENHÉT PEDIG OLYAN, AMELY MIATT MENTŐT KELL HÍVNI.
Nyitrai Zsolt korábban a Nyugdíjasbarátnak adott interjúban pontosan ismertette a regisztráció folyamatát. „Fontos tudni, hogy nem csak a leendő felhasználók, tehát a nyugdíjasok végezhetik el, hanem a hozzátartozók, szomszédok, barátok is, tehát bárki, aki segítené a szerettét.

Regisztrálni lehet telefonon a +36 1 445 0080-as telefonszámon és a www. gondosora.hu oldalon is. A program a regisztrációt követően is ingyenes, tehát a szolgáltatásért sem kell fizetni. Az óra cseppálló, így nem kell megijedni, hogy zuhanyzás közben történik a baj és nem jön a segítség. Ami az egyik legfontosabb:
VAN BENNE EGY ESÉSÉRZÉKELŐ, TEHÁT HA A NYUGDÍJAS ELBOTLIK, NE ADJ ISTEN ELVESZÍTI AZ ESZMÉLETÉT, AKKOR IS JELEZ A KÖZPONTNAK.”
A Gondosóra az eddigi tapasztalatok szerint az ország olyan területein is jól működik, ahol egyébként gyenge a mobiltelefonok hálózati lefedettsége, kevés a térerő. Fontos, hogy a regisztrációt nemcsak a szolgáltatást igénylő idős ember végezheti el. Segíthet bármely hozzátartozója, de akár egy barát vagy szomszéd is.
Nyugdíjasbarát.hu