Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek
A magyar családokban a nagyszülők 96 százaléka tartja valamilyen formában a kapcsolatot az unokákkal, a családok nagy részében, 86 százalékában pedig jól megértik egymást az
A máig népszerű Endrei Judit szeret utazni. Erről már többször mesélt, most azonban egy igazán kalandos útjáról számolt be közösségi oldalán. „Nagyon tetszik az a
Az online árfigyelő rendszer a népszerű bevásárlólista funkció után kevesebb mint egy hónappal újabb fontos funkciót kapott, amelyben a vásárlók előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. A múlt évi aszály után a termés mennyiségében és minőségében is jelentős előrelépés várható – jelezte a
Budapest jelenleg legnagyobb Zsolnay-kiállítása nyílt meg hétfőn a Városliget szomszédságában, a főváros egyik legjelesebb szecessziós épületeként számon tartott ResoArt Villában. Ez a Városligeti fasor végében
A Népművészet Mestere díj egyik legnagyobb jelentősége az, hogy a környezetükben kiemelkedő tudással rendelkező mesterek népművészeti öröksége fennmaradjon, főként a következő generációk bevonása által –
Nyugdíj-kiegészítést fizet a kormány, novemberben átlagosan közel fél havi nyugdíjjal többet visz a postás az időseknek – jelentette be csütörtökön a miniszterelnök. Orbán Viktor a
Értékes leletet, a többi között római kori arany ékszereket és egy ritka bronzedényt találtak a régészek Gyulafehérváron. A román sajtó beszámolója szerint a leletek ott