A Szeszélyes évszakok első epizódja 1981. március 7-én került televíziós sugárzásra. Az évente négy adással jelentkező szórakoztató műsorszám a kezdetektől nagyon nagy népszerűségnek és nézői
Louis Germain David de Funès de Galarza y Soto vagy ahogy mindnyájan ismerjük Louis de Funès 110 évvel ezelőtt született. Az ügyefogyott csendőr vagy A
Vitéz Halassy Olivér 1909. július 31-én, 115 évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Budapesten. Többszörös olimpiai- és Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok úszó. Nyolcéves
Kedden hajnalban elhunyt idősebb Balzsay Károly mesteredző, a magyar ökölvívó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A kiváló szakember halálának hírét gyermekei, – a korábbi profi világbajnok és
A Mátyás Pincét 1904-ben nyitotta meg Baldauf Mátyás, aki előtte a belvárosi Kis Piszkosban volt üzletvezető. A Kis Piszkos Az 1900-as évek jellegzetes vendéglátóhelye volt,
Elhunyt 96 éves korában, hétfő este Dariday Róbert színművész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja – közölte Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója. A színház saját
Zenthe Ferenc Rameshofer Ferenc néven Salgóbányán látta meg a napvilágot 1920. április 24-én. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész,
Meghalt Roberto Linguanotto, a tiramisu feltalálója: „Loli” 81 éves volt. Halálhíre gyorsan elterjedt a szakmában és Olaszország legkedveltebb desszertjének szerelmesei között. Roberto „Loli” Linguanotto, a
A kertészkedés egyik legnagyobb kihívása a különféle kártevők elleni harc. A rovarok ellen nem szükséges drága vegyszereket használni. Van egy természetes és hatékony módszer. Ez
A MÁV-Volán csoport felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorló építési és közlekedési miniszter hivatalosan is elrendelte a két állami tulajdonú személyszállító nagyvállalat,