Image default

A Gondosóra segítségével találták meg az idős asszonyt a tűzoltók

Manapság számtalan elektronikai eszközt használunk, a fiatalok gyakorlatilag mindent valamilyen kütyü segítségével intéznek. Így kezdi bejegyzését a tűzoltók és a Gondosóra kapcsolatáról a Katasztrófavédelem. 

Az idősebbek, de főleg a szépkorúak azonban nem feltétlenül követik ezt a trendet. Van azonban valami, amit mindenkinek, aki elmúlt hatvanöt, érdemes megfontolnia: ha mást nem is, de egy Gondosórát megéri igényelni.

Fizetni nem kell érte, de adott esetben életet menthet.

Ahogy tette ezt a közelmúltban a Tolna vármegyei Szakcs külterületén, ahol egy idős nő tévedt el az erdőben. A Gondosórán keresztül segítséget kért, a műveletirányítás felvette a kapcsolatot a Gondosóra diszpécserközpontjával, az eszköz által küldött GPS-koordináták alapján pedig – a riasztás utáni 27. percben – a dombóvári hivatásos tűzoltók rá is találtak a rémült asszonyra.

Nyugdíjasbarát

Hallottál már az ingyenes Gondosóra-programról?

hírek ebből a rovatból

Aki miatt megszerettük a fizikát – 128 éve született Öveges professzor

nyugdijaspeti

Hihetetlenül gazdag Zsolnay-kiállítás nyílt Budapesten

nyugdijaspeti

Ingyen hallgathatjuk Frank Sinatra és Edith Piaf legendás dalait

nyugdijaspeti