Az asszony a temetőben lett rosszul, de szerencsére viselte a Gondosórát, így azonnal tudott segítséget kérni. Nem esett pánikba, benyomta a Gondosóra gombját és segítséget hívott.
A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek az általuk előre megjelölt kontaktszeméllyel, aki baj esetén közvetlen és gyors támogatást tud adni. A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz ingyenes, és Magyarország minden településén hozzáférhető.
„Ennek a kis kütyünek köszönhetem, hogy nem lett nagyobb a baj” – mondja Horváthné Marika, és megsimítja a nyakában lógó eszközt. Az idős asszony néhány hónapja kezdte el viselni a Gondosórát. Zavarta, hogy a kezén van, ezért inkább a nyakába akasztotta. Bár otthon nem mindig jut eszébe feltenni, de a lakásból nem lép ki nélküle. A történetét a GyőrPlusz-szal osztotta meg.
Gondosóra nélkül nem ment volna
Így történt azon a napon is, amikor a temetőbe indult, hogy rendbe hozza a férje sírját. Már majdnem végzett a virágok ültetésével, amikor egyszerre csak a földön találta magát. Nagyon megütötte a karját és a lábát, hiába próbált, nem bírt felállni. Hétköznap délelőtt lévén senki nem volt a közelben, aki segíthetett volna. Kezdett pánikba esni. A kütyü viszont jól vizsgázott. Az elesést ugyanis a készülék érzékelte és jelzést küldött a központba.
Fél perc sem telt el és egy kedves női hang jelentkezett. Marika elmesélte, mi történt, és azt, hogy mindene sajog. A diszpécser megnyugtatta őt, végig beszélt hozzá, közben értesítette a mentőket. Negyed óra múlva rátaláltak és kezelésbe vették. Szerencsére nem tört el semmije, bár a zúzódásai csak lassan gyógyulnak. „Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nincs velem ez” – mutatja hálásan a Gondosórát.
Kiss Ferencet a lánya beszélte rá a készülékre. Eleinte ódzkodott tőle, aztán megszokta. Neki is jó szolgálatot tett a Gondosóra. Három hete elfelejtett enni és a gyógyszereit sem vette be, így délután már erősen szédült és rossz volt a közérzete.
Megnyomta a kezén lévő óra gombját és a jelentkező diszpécsernek elmondta, hogy nincs jól. Ő azonnal értesítette Feri bácsi lányát, aki elment édesapjához, megetette és beadta a gyógyszereket.
Hogy működik a Gondosóra program?
- Segítségkérés esetén a Felhasználó hosszan megnyomja a készülékén található főgombot.
- Az eszköz jelzést küld a Diszpécserközpont felé.
- A Diszpécserközpont felveszi a kapcsolatot a Felhasználóval, értékeli a helyzetet.
- A diszpécser megpróbál saját hatáskörben a segítségére lenni a Felhasználónak és megoldani a problémát.
- Amennyiben a diszpécser szakmai mérlegelése alapján külső segítségre van szükség, értesítheti a megadott kontaktszemélyt, vagy felveszi a kapcsolatot a helyi illetékes intézményekkel, indokolt esetben a sürgősségi segélyhívót tárcsázza. A megadott kontaktszemélyt minden esetben értesíti a segélyhívás megtörténtjéről.
A segítségnyújtás több szinten valósul meg:
- Olyan esetekben, amikor sürgős, személyes beavatkozás nem szükséges, elsődlegesen a képzett diszpécserek próbálnak segíteni a jelzőeszközön keresztül a felmerülő problémák megoldásában.
- Olyan esetekben, amikor szükséges a személyes beavatkozás (pszichés, mentális probléma, segítségkérés ügyintézéshez, higiéniás szükséglet, fizikai segítségnyújtás kérése stb.) a diszpécser értesíti a megadott kontaktszemélyt.
- Olyan esetekben, amikor sürgős beavatkozás szükséges (elesés, baleset, rosszullét), a diszpécser – a kontaktszemély értesítése mellett – közvetlenül intézkedhet, akár a sürgősségi segélyszolgálat bevonásával.
- Nem kell mást tenni, mint viselni a díjmentes jelzőeszközt.
Minden hasznos és fontos információ a Gondosóráról EBBEN a cikkünkben található. A Gondosóra programról részletesebb információ EZEN A HIVATALOS OLDALON található.
Regisztrálni lehet telefonon a +36 1 445 0080-as telefonszámon és a www. gondosora.hu oldalon is. A program a regisztrációt követően is ingyenes, tehát a szolgáltatásért sem kell fizetni.
GyőrPlusz – Gondosóra
A Gondosóra segítségével találták meg az idős asszonyt a tűzoltók