Több ezer látogatót várnak idén is a 19. Őrségi Tökfesztiválra, amelynek rendezvényei szeptember 15-17. között Őriszentpéteren, Nagyrákoson és Szalafőn zajlanak – közölték az MTI-vel a szervezők.
Az Őrségi Tökfesztivált 2002 októberében indították útjára, mely az Őrség egyik hagyományos tájterméke, az olajtök köré szerveződik, gazdag kulturális és gasztronómiai programokat kínálva az ide látogató közel 10000 ember számára. Az Őrségi Tökfesztivál egyébként a Nyugat-dunántúli turisztikai Régió Kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye büszke címet is viselheti.
A 80-90 éve itt termesztett olajtöknek erre az időszakra (szeptember vége) esik a betakarítása és magjából nyerik az Őrség „folyékony zöld aranyát”. Ezt az eseményt kívánta a program néprajzilag hitelesen megragadni és köréje egy turisztikai terméket felépíteni. A Tökfesztivál kiválóan nyújtja ki a turisztikai szezont és új összefüggésekben tárja fel a tájegység értékeit az idelátogató vendégeknek.
A program kattintásra nagyítva jelenik meg.
Pénteken este hat órától Nagyrákoson Németh Istvánné polgármester vezetésével tekinthetik meg a helyi tájházat és kovácsműhelyt, majd a tökmagköpesztés (szárított tökmag héjától való megfosztása) fogásaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
Megnyitják a Tökfesztivált
Szombaton délelőtt 11 órakor Őriszentpéteren tartják a tökfesztivál hivatalos megnyitóját, melynek helyszínén őrségi termelői piacot és kirakodóvásárt is tartanak.
Délután a szabadtéri színpadon kulturális és szórakoztató műsorok követik egymást, fellép például a Zalaapáti Harmonika Zenekar, a Kerka Táncegyüttes, este hat órától pedig az Anima Sound System ad koncertet, amit 19 óra 30 perctől töklámpás felvonulás követ.
Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén szombaton egész nap gyermekműsorokkal, néptánc foglalkozásokkal, bábelőadásokkal várják a családokat, de a kézműves udvarban idén is lehetőség nyílik töklámpásfaragásra és fazekas korongozásra. A gasztro udvarban bemutatják a hagyományos tökmagsajtolást, valamint egész nap tökös és tájjellegű ételeket lehet kóstolni.
Őriszentpéteren vasárnap is tart a kirakodó vásár, folytatódnak a szabadtéri kulturális és szórakoztató programok. Fellép egyebek között az inárcsi Tremoló citerazenekar, Peltzer Géza harmonikaművész, délután öt órától pedig a Zaporozsec együttes ad koncertet. A belépődíj nyugdíjasoknak 1000 Ft.
MTI – Őriszentpéter – Nyugdíjasbarát