Sinkó László 1940. március 18-án látta meg a napvilágot Budapesten. És szintén a fővárosban hunyta le örökre a szemét 2015. július 31-én. A Nemzet Művésze
Kincsem minden idők legeredményesebb versenylova volt, akit csak csodakancának becéztek. Rá is szolgált a nevére, hiszen valóban nem talált legyőzőre. 150 évvel ezelőtt ezen a
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében idén tavasszal a tarka és halvány sáfrány állományok felmérést végezték. A cikket a Lelépő
Vagyis egészen pontosan nem a csárda, hanem a Megyeri hidat öltöztették nemzeti színekbe. Idén először a Megyeri híd is nemzeti színekbe öltözik március 15-e alkalmából
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Leváltárban bemutatták a Petőfi Sándor kapcsolati hálóját feltáró, Petőfi közössége elnevezésű adatbázis megújult verzióját. Vincze
A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés. Az Országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. Eredetileg a
Ma már megszokott, hogy egy tegnapi hírt a mai újságban elolvashatunk. 1848-ban viszont ez ritkaságszámba ment. Ennek ellenére a Pesti Hírlap 1848. március 16-i számából
Budapest gyönyörű tavaszi színekbe, fényekbe és illatokba öltözik tavasszal: a fák rózsaszín és fehér virágpompába borulnak, a teraszok pedig megtelnek vidám beszélgetésekkel. Tölts el egy
„Barátság przyjazn, szabadság wolnosc” címmel az idén 230 éve született Bem József tábornok életéről és a szabadságért harcoló lengyel katonákról szóló plakátkiállítással várják az érdeklődőket
A március 15-ei nemzeti ünnepen „forradalmi hangulattal” és egész napos programsorozattal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum