A világ egyik leghíresebb festménye, Pablo Picasso Guernica című alkotása a háború okozta szenvedések és a béke jelképévé vált. A művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából
A Piramis együttes Ajándék című dala az utóbbi évek első számú hazai karácsonyi slágere. Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.
Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Feldobott kő, a Boldog születésnapot, Marilyn! és a Fényes szelek című alkotás a Nemzeti Filmintézet internetes filmmegosztóján. A válogatással a
Kisebb csodának lehettek tanúi hétfőn a Székelyföldön található Komandó településén élők. Egy gyönyörű szarvas fényes nappal besétált a településre. Majd körülnézett, s mint aki jól
Andresz Kati 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még ugyanebben az évben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lett. 1981–1984 között a Pécsi
A kódexet korábban a Szent Mihály-plébánián őrizték, innen került át a levéltárba. A templom plébánosa szerint az egyháznak eddig is tudomása volt a kötetről. Előbb
Idén nagy meglepetéssel készültek az utasoknak, hiszen egy kívül-belül megújult fényvillamost, azaz Miskolci Adventi Villamost álmodtak és valósítottak meg. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél ez
„Az olyan filmekkel, mint az Álmaid hőse és a Disznó, megpróbáltam közelebb kerülni egy személyesebb előadói stílushoz, ahol kevesebb a színészi játék, ha úgy tetszik,
Idén a Budavári Palotanegyedben újjászületett Csikós udvar ad otthont adventi szabadtéri kiállításnak. Borbás Marcsi ünnepi fogásait és a Kárpát-medence magyarságának hagyományos karácsonyi ételeit a hozzájuk
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén indította el az árfigyelő rendszert. A rendzser a minisztérium szerint több mint 5