Egy ország gasztronómiai öröksége a tradicionális és modern gasztronómiai szokásokból adódik össze. Hagyományokat őrizni a 21. században sokféleképpen lehet: kutatással, szorgos munkával, az ősökkel közösen megélt élmények feldolgozásával. Annak köszönhetően...
Hírek
„Igyekezz, az égbolt zár!” Így énekelte 2014. február 22-én Lovasi András a Fiumei úti sírkertben azt a dalt, amelyet még Jancsó Miklós kért tőle a Nekem lámpást adott kezembe az...
Az 1964. január 31-én induló Delta magazin sokáig azon kevés hírforrások egyike volt, mely a „nyugati világ” tudományos eredményeit, újdonságait ismertették hazai és külföldi kisfilmek segítségével. Az első évben havonta...
A téli hónapokat sokan kifejezetten nehezen élik meg: rövid nappalok, hideg időjárás, kevés fény, kifulladt lendület, kedvetlenség, szomorúság. Hogyan javíthatunk a hangulatunkon ilyenkor? A Lélekkel az Egészségért Alapítvány pszichológus csapata...
Jelmezes felvonulásra, térjátékra és futóversenyre is várják az érdeklődőket február 3. és 4. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely megújult télűző fesztiválján. A Farsangoló Kaposvár elnevezésű esemény fő programjai hat somogyi...
Január 24-én figyelték meg a volgamenti hérics első virágzó példányát a Körös-Maros Nemzeti Park Csorvási löszgyep részterületén. A szakemberek szerint áprilisra a területen akár kétezer növény is virágba borulhat. Avarmentes...
A törökországi Izmirben megrendezett nemzetközi filmfesztiválon Az unoka című film főszereplőjét, Blahó Gergelyt is díjazták. Blahó Gergelyt, az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezésében készült Az unoka című bűnügyi thrillerben nyújtott alakításáért...
Ihletője, Újházi Ede Debrecenben 183 évvel ezelőtt január 28-án született született. Színész lett, bár orvos édesapja őt is orvosnak szánta. Ő azonban, szülei tiltakozása ellenére is színésznek állt. Soproni, kolozsvári...
„A baloldal elvette, mi visszaadjuk: két hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj. Több mint 1000 milliárd forintot utalunk a költségvetésből” – Ezt mai Facebook-posztjában jelentette be...
Katalin, akit a barátai csak Katónak hívnak, egész életében Kaposvár mellett élt egy kis településen. A munka és a családjáról való gondoskodás mellett folyamatosan azt érezte, hogy valami hiányzik az...
